Hivatásos (kereseti) célú kisgéphajó és vitorláskishajó vezetői tanfolyam

Mire és hol használható a megszerezhető hivatásos kishajó képesítés?

A hivatásos kishajó vezetői képesítésből kisgéphajó valamint vitorlás kishajó képesítés szerezhető. Ezzel a képesítéssel lehet a Balatonon vízi taxit vezetni és a vitorlás charter hajók is ezzel a képesítéssel vezethetőek.

A „hivatásos kishajó-vezetői” engedély azokon a szakaszokon érvényes ahova szól a vonalvizsga, a 14,7 kW-nál erősebb motorteljesítményű hajók vezetésére ad képesítést, felső lóerő korlátozás nélkül, valamint a vitorla felület sincs korlátozva. Ezzel a jogosítvánnyal szintén 20 méteres hajóhosszig és maximum 12 fő utaslétszámig lehet vezetni. Ebben a kategóriában is megszerezhető képesítés a hivatásos kishajó vezető „A” ami 20 méter alatt, de az utas befogadóképesség nincs korlátozva.

Kishajó vezető „A” tanfolyam résztvevőinek rendelkeznie kell hivatásos kishajó vezetői képesítéssel, és ezután csak hajóradar ismeretekből, és kereskedelem és rakodástechnikai ismeretből kell szóbeli vizsgát tenni, valamint gyakorlati vizsga is szükséges.

Mennyi idő a tanfolyam?

A tanfolyam elméleti oktatása két hétvégén történik. Az első elméleti óra szombaton 9 órakor kezdődik, és azon a napon kb. 17 óráig tartanak a foglalkozások. A vasárnapi kezdés időpontja 9 óra, míg a befejezés 12 óra. Az első hétvégén a hajózási szabályzat kerül oktatásra, míg a második hétvégén a szóbeli tantárgyakat oktatjuk,(vonalismeret, képesítésekről szóló rendelet, jogi ismeretek, elsősegélynyújtás, környezet- és tűzvédelmi ismeretek, vízből mentés) és a hajózási szabályzat gyakorló tesztjeit oldjuk meg.

A gyakorlati felkészülés kisebb csoportokban történik, ennek a beosztását mindig előre megbeszéljük az elméleti oktatáson.

Mit kell hozni a tanfolyam első órájára?

A hivatásos és szolgálati célú vizsgára történő jelentkezési lapot kitöltve, a kitöltött jelentkezési lap mellé csatolni kell egy iskolai végzettséget igazoló dokumentum fénymásolatát, 2 db szabványos igazolvány képet, a megszerezni kívánt képesítéshez szükséges leigazolt szolgálati idő fénymásolatát és érvényes foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatás nyújtására jogosult, Közlekedési Értesítőben közzétett orvosi igazolást, vagy a hajós szolgálati könyvből kell kimásolni az orvosi alkalmassági igazolást és a meglévő képesítések fénymásolatát, . Ezen kívül még szükség van egy jegyzetfüzetre és íróeszközre is. A tanfolyam díját valamint a vizsgadíjat is ekkor szükséges befizetni.

Milyen tantárgyakat tanulunk ezen a tanfolyamon?

  • Hajózási szabályzat
  • Hajózási földrajz, vízrajz, meteorológia
  • Hajóelmélet, hajók szerkezete és építése, hajógéptan
  • Hajóvezetéstan
  • Elsősegélynyújtás, környezet- és tűzvédelmi ismeretek, vízből mentés
  • Vonalismeret
  • Jogi ismeretek
  • Hajózási képesítésekről szóló rendelet

Aki rendelkezik 2013 június előtti sport és kedvtelési célú kishajó vezetői engedéllyel, felmentést kap a hajózási földrajz, vízrajz, meteorológia, és a hajóelmélet, hajók szerkezete és építése, hajógéptan tantárgyakból.

Aki rendelkezik szolgálati célú kisgéphajó képesítéssel és hivatásos képesítést szeretné megszerezni, csak gyakorlati vizsgát kell tenni. 

Hivatásos (kereseti) célú kisgéphajó és vitorláskishajó vezetői tanfolyam Balatonfüreden 2024-ben

Elméleti tanfolyamGyakorlati tanfolyamElméleti és gyakorlati vizsgaidőpontok
2024. március 16-17.
2024.március 23-24.
2024.március 25,26,27
2024.április 7.

2024.április 8.
2024.április.27-28.
2024.május 4-5.
2024.április 29,30,1
2024.május 12

2024.május 13.
2024.május 25-26.
2024.június 1-2.
2024.május 27,28,29
2024.június 9.

2024.június 10.
2024 június 22-23.
2024.június 29-30.
2024.június 24,25,26
2024.július 7.

2024.július 8.
2024.július 27-28.
2024.augusztus 3-4..
2024.július 29,30,31
2024.augusztus 11.

2024.augusztus 12.
2024.szeptember 21-22.
2024.szeptember 28-29.
2024.szeptember 23,24,25
2024.október 6.

2024.október 7.
2024.október 19-20.
2024.október 26-27.
2024.október 21,22,23
2024.november 3.

2024.november 4.
2024.november 16-17.
2024.november 23-24.
2024.november 18,19,20
2024.december 1.

2024.december 2.

 A balatoni tanfolyamoknál:

A szombati elméleti órák mindig 9:00 órakor kezdődnek
8230 Balatonfüred,

A gyakorlati órák mindig 9:00 órakor kezdődnek a Balatonfüredi Yacht Clubban

A BYC címe: Balatonfüred, Zákonyi Ferenc utca 2.

A vizsgák mindig 9:00 órakor kezdődnek a Balatonfüredi Yacht Clubban.

A BYC címe: Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 2.